2014. október 29., szerda

2014.10.28. A második edzés

Sziasztok!

Nos, bár nem akartam, sajnos kénytelen voltam három napot is kihagyni, ugyanis lebetegedtem. De nem azon a jaj fújom az orromat, azt meg vagyok halva, hanem a ki sem bírok kelni az ágyból módon. Szóval igen, sajnos így nem tudtam belevetni magam az edzésbe sem a hétvégén. Viszont cserébe sokat olvastam és pihentem :) Ami viszont a tükörbe mosolygást illeti, bevallom töredelmesen, hogy az néha napján elmaradt. Ezt igyekszem majd kiküszöbölni, hogy ne maradjon el többé :)
No, de lássuk is, mit csináltam tegnap. Két edzős videót is kivégeztem, mind a kettő Victoria's Secretes kis videó volt, mert hát úgy voltam vele, hogy ami az angyalokat ilyen jó formába hozza, az nekem is csak jó lehet! És milyen igazam lett! Jó is volt, méghozzá mennyire! Alig akartam abbahagyni az edzést, de hát azért nem akarok annyira hirtelen belecsapni a közepébe, nehogy bajom legyen belőle. Csak szép fokozatosan! :) Kezdésként ezzel a videóval kezdtem:

Ami egyébként nagyon jó, és meglepően könnyen teljesíthető. Pont azt célozza, amivel a legnagyobb bajunk van, és így elég hamar fel is dob, mert tudom, hogy azt dolgozom, amit kell. De nem keseredek el úgy, mint a múltkor, amikor nem bírtam megcsinálni egyes elemeket. Viszont egyszer azokat is leküzdöm! :D No, hát ez a videó egyébként nagyon jó cucc, de van egy hatalmas hibája. Túl hangosan beszél benne a szőke trénerünk, így pedig alig lehet hallani a jó kis feldobós zenét. Pedig szerintem az adja meg az igazi pikantériáját a dolognak! Ami még nagyon tetszik benne az az, hogy intervallos, ami azt jelenti, hogy egy gyakorlatot csak bizonyos ideig kell csinálni. Úgyhogy nem azt számolod, hogy na még 8-at, amiből 6-ot vagy képes normálisan megcsinálni, hanem a lényeg az, hogy helyesen csináld. Jeee! 
A videó harmadik percétől elkezdtem röhögni a csaj zokniján, ami hasonlóan bohókás, mint amilyenekben én szoktam nyomulni, úgyhogy ez extrán feldobott, és észre sem vettem, hogy már mennyit megcsináltam :) Kézi súly helyett én ilyet használtam, amit itt oldalt láthattok (bocsi nem fotóztam most le, de higgyétek el, teljesen ugyanilyen van nekünk itthon, csak kék színű :) De tökéletesen megteszi szerintem ez is, hát na, azért nekünk sem lehet minden itthon és nincs is. :)
A hetedik perctől, amikor ezek a jó kis lábemelések vannak, akkor feltűnt, hogy milyen hosszú a farka a kutyusnak, úgyhogy utána azon vigyorogtam magamban egy sort :D Igen, nem is én lennék, ha nem ilyeneket figyelnék figyelemelterelésként. Viszont ami még nagy pozitívuma ennek a videónak, hogy csak két ismétlés van, és a másodiknál bizony rövidebb ideig kell kitartani. Úgyhogy ismételten csak juhuuu! :D Így pedig meg kell mondanom, sajnáltam, amikor vége lett ennek a csodának. Az biztos, hogy ez még lesz máskor is terítéken, mert nagyon élveztem!
Mivel ez csak egy 17 perces vidi volt, ezért úgy gondoltam, hogy csinálok még valamit, azért egy fél órás edzésre szükség van, úgyhogy még beiktattam ezt is:
Ez is egy tök jó kis VS workout, aminél megint lehet kicsit használni a kis súlyzókat. Bár én töredelmesen bevallom, hogy a lábamra még nem merem felcsatolni, majd talán egy év múlva ilyenkor! Addig pedig maradjunk meg a saját súlyunknál, egyelőre bőven sok is az. Nagyon tetszik a videóban, hogy mindent jól elmagyaráznak és hogy mindent szép lassan bemutatnak, így pedig berögzül az, hogy lassan, de helyesen csináld a gyakorlatokat.
Viszont nagy hátránya, hogy odaírják, hogy ennyit meg ennyit kell belőle csinálni, viszont Candice nem csinálja velünk, pedig tök ari csajnak látszik, akivel jó lenne együtt tornázni. Úgyhogy kénytelen voltam mindig leállítani a videót, amíg megcsinálom a 10 vagy 15 ismétlést mindig. Változó volt, de az elején a 15 sikerült, a vége felé általában a 10-nél maradtam. És szerintem ha az már könnyen megy majd, akkor jöhet a magasabb ismétlésszám. A leginkább az tetszett, hogy a végén volt levezetésre-nyújtásra is gyakorlat. Én ezekkel sokáig gondban voltam, hiszen nem tudtam, melyik nyújtás épp melyik izomcsoportot dolgozza meg, úgyhogy féltem, hogy nehogy kimaradjon valami. Így viszont a tréner megmondja helyettünk, hogy mit csináljunk :) Én pedig ezt kitörő örömmel fogadtam! 
Mindent összevetve ez a tegnapi egy nagyon jó kis edzés volt, és bár volt, amit még könnyített módon csináltam, így is elégedetten feküdtem le, hiszen teljesítettem a kitűzött adagot. De annyira feldobódtam, hogy szerintem nem fogok bírni magammal, és ma is csinálok valamit. Egyszerűen túl jóóó volt tegnap, na!
Ha Ti is kedvet kaptatok egy kis edzéshez, akkor nyugodt szívvel ajánlom ezeket a videókat! Tartsatok velem legközelebb is!

Puszilok minden itt járót, Nocy

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése