2014. november 25., kedd

2014.11.25.

Sziasztok!

Nos, rég jelentkeztem, körülbelül egy hete utoljára. Sajnos a múlt héten nem volt alkalmam sem bejegyzést írni, sem pedig tornázni. Ez pedig nagyon negatívan hat most rám (és egyben pozitívan, mert nem akarom feladni). Volt olyan, amikor a lustaság győzött a hét elején, mert este, amikor hazaértem későn már nem volt energiám erre, vagy legalábbis úgy éreztem, hogy nincs. A hét második felében pedig annyira rosszul voltam (nőgyógyászati problémából kifolyólag), hogy képtelen voltam arra, hogy tornázzak, hiába tudom, hogy egy lightos edzés jót is tehetett volna akár. De ezt ezen a héten igyekszem legyőzni, és remélem, hogy sikerülni is fog. Tudom, hogy ha Ti itt vagytok velem, akkor ez sikerülni fog! :) Márpedig a látogatottságból úgy veszem észre, hogy vagytok itt néhányan. :) 
Ma épp most fejeztem be az edzést, és miközben nyújtok, gépelem a bejegyzést (haha, nagyon viccesen nézek ki, gátülésben ülök, és közben a gép előttem :D). Megmondom az őszintét, közel sem esett olyan jól a mai edzés, mint szokott, egyrészt mert bekeményítettem, másrészt pedig a már említett problémából kifolyólag. De nem gond, később ez jobb lesz, legalábbis remélem. :)
Nos, hát igencsak belevágtam a közepébe most, mondom oké, a Rubint Réka most nyomatja ezt a karácsonyi átalakítós edzéseket, szóval akkor azok az edzéstervek tökéletesek lesznek nekem is. Ez volt bennem egészen addig, amíg meg nem láttam egy napi edzést. Ami konkrétan ez volt az első nap: jubileumi DVD 20 perc comb A blokk+ 20 perc popsi B blokk+ 20 perc has B blokk. Persze, ha azt nézem, ez csak 1 óra, de azért azt ne gondoljátok, hogy ez összeadva is ennyi. Már csak az első 20 percből lesz legalább 28 perc, ha rendesen bemelegítesz előtte meg végigcsinálod, mert azért van néhány perc plusz benne :D Úgyhogy igazából én úgy indítottam, hogy akkor menjünk a problémásabb területekre, csináljuk meg a comb és a popsi részt, 40 perc az még nem olyan sok. Ez pedig egészen addig tartott, amíg neki nem álltam ennek a gyilkos edzésnek :D Nem véletlenül mondják, hogy ez a nő kíméletlen (a szó legpozitívabb értelmében!). 

Az első időben hiányoltam is a jól megszokott számlálót a képernyő sarkából, aztán amikor megjelent, már nem örültem neki annyira: félidő volt!! Mondom mi van? Én meg mindjárt meghalok. Már akkor tudtam, hogy nem lesz ebből több 20 perces blokk. Én kivagyok így a végén is, meg közben is majd meg haltam... Ez egy nagyon őrült gyakorlatsor, én nem is értem, hogy tud valaki ebből többel indítani, amikor nincs semmi edzettsége... Szóval számomra már ez a "20" perc is kimerítő volt. Ezek után már nem is volt eszembe, hogy én még mással is próbálkozzak. Inkább maradtam annál, hogy szépen lenyújtok, és majd holnap innen folytatom. De biztosan nem a következő napi adaggal ami egy 60 perces teljes átmozgatás lenne, mert szerintem bele is gebednék. Majd inkább megcsinálom a másik 20 perces blokkot, vagy válogatok valamit. Lehet mondani, hogy gyenge vagyok, de én képtelen lennék 60 percet ilyen ütemben végigcsinálni. Halálos dózis ez így! :D
Az edzés pozitívumai: jól átmozgat, biztosan elfáradsz és megizzadsz, hatékonyan megdolgoztatja az izmaidat, csak 20 perc, és nagyon jó zenék szólnak alatta.
Az edzés negatívumai: nincs elegendő bemelegítés, nincs nyújtás (ami van, azt én személy szerint nem nevezném annak), sajnos Réka hangja nagyon erős, így kevésbé hallani a feltöltő erejű zenét. 
Ti szoktatok Réka DVD-ire tornázni? Mi a tapasztalat? Hogy lehet eljutni odáig, hogy valaki ebből képes megcsinálni akár 90 percet? Osszátok meg velem a titkot :)


Puszi mindenkinek, Nocy 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Nocy!

    Ezen a bejegyzésen nagyon nagyon jót mosolyogtam, mintha csak magamat hallanám!!! Az átalakító program előtt én is így ugrottam neki " na majd én is teljesítem az előírt edzéstervet" ez kb addig szólt még megláttam a listát!! Őszinte leszek, el sem kezdtem ezeket a 20 perceket!! Az a DVD már nagyon nagyon haladóknak szól. Nekem a 2009-es DVD a kedvencem, mindig arra tornázok. ( Hanyagolva a 20 perces comb formáló részt.)
    A 90 perces órákról pedig csak annyit, ha át tudsz lendülni a gyilkos guggolásokon akkor már nincs vész, összeszorított foggal kibírható. ( a következő 3 napban izomláz garantált). Ajánlom figyelmedbe az online edzéseket keddenként!! Számomra az valahogy egy löketet ad,amikor látom, hogy más is csinálja és ott "kínlódik". Nekem a 2015-ös nagy új évi fogadalmak között van, hogy egy online órát sem hagyok ki. Hajrá a mozgással!!
    Üdv. Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dóri!

      Örülök, hogy Te is ugyanígy szoktál lenni, akárcsak én :) Így legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül a "problémával". Most jó, hogy említetted a 2009-es DVD-t, ma elő is vettem, és mindjárt arról csináltam a mai edzést :) Nos, meglátom még, hogy mennyire fognak összejönni ezek az online edzések, de tutira kipróbálom majd őket :) Köszönöm, hogy írtál, és hajrá a fogadalom teljesítéséhez! Mindenképp írd majd meg, hogy miként haladsz!

      Puszillak, Nocy :)

      Törlés