2015. március 1., vasárnap

Február Rubint Réka tornáira fanulva

Sziasztok!

Nos, úgy néz ki, hogy mostanra megvilágosodtam olyan téren, hogy miként várhatóak a bejegyzések a jövőben. Most már biztosan ki tudom jelenteni, hogy minden héten egy tornás bejegyzés várható, ahol leírom, mi volt a héten összességében, miket vettem elő, és természetesen továbbra sem marad el majd a véleményem sem a bizonyos tornákról! :)
Azt tudni kell az elmúlt hetemről, hogy szerencsémre egyszer sem tornáztam egyedül Annaróza már mondhatni a megszokott edzőpartneremmé vált itt a koliban, és még akadtak olyan napok is, amikor egy-egy másik szoba- illetve blokktárs is becsatlakozott hozzánk. A héten volt itt minden, azonban a Rubint Réka tornákhoz valahogy mindig visszatértünk. Valahogy most ez a hét a Réka tornáké volt, ugyanis teljesen ráfüggtünk a hasizom blokkra a 2009-es DVD-n. Van egy apró kis megállapodásunk Annarózával, hogy milyen hasat is szeretnénk nyárra, úgyhogy kénytelenek vagyunk ezt lelkiismeretesen csinálni :)
No, de lássuk is, mit is mondhatok erről a hasizom blokkról. Annyi szent, hogy ez a 20 perc számomra bőven elég ahhoz, hogy elérjem a célom, ha nem is lenne, akkor is biztosan azt mondanám rá, hogy de, mert igencsak lefáraszt. Az a tipikus égető érzés az edzés felénél már jelentkezik, és nem moccan olyan nagyon sehová :D Higgyétek el, én már csak tudom, mert a héten kétszer is letoltuk, csak úgy a biztonság kedvéért, nehogy már megkönnyítsük magunknak az életet. Az izomláz garantált, pedig nyújtottunk bőven, csak sajnos valahogy a hasizom nyújtása nehézséget okoz igencsak. Valakinek valami jó kis nyújtógyakorlat a tarsolyában? Ha igen, akkor várjuk kommentben, mert mi csak egyetlen egyet ismerünk :) Legalábbis ha jól számoltam :)
Ami még szintén társunk volt ugyanerről a DVD-ről a csípő-popsi blokk, ami gyilkos! De tényleg! Annak nehogy nekiálljatok úgy, hogy nem vagytok rendesen bemelegítve, mert az úgy nagyon nem játszik, és utána ne sajnáljátok a nyújtást se, mert az ennél az edzésnél szintén elengedhetetlen, akárcsak úgy általában :)
Ti mit edzettetek a héten? Mik a tapasztalataitok a DVD-vel kapcsolatosan? :) Ja, és ne feledjétek: várom a javaslatokat nyújtás terén is! :)

Puszillak Titeket, Nocy :)

2 megjegyzés:

  1. Én Péntek Enikő új 12 hetes edzéstervét követem a Zóna Live dvd-vel. :) Szuper!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan jó lehet! :) Majd vetek rá egy pillantást, köszönöm az ajánlást! :)

      Törlés