2014. december 18., csütörtök

Bűnözés #1

Sziasztok!


Úgy gondoltam, hogy szót kell ejtenem arról is, hogy az étkezés megváltoztatása nem csak arról szól, hogy nem eszünk fehér kenyeret meg finomított szénhidrátokat, illetve lemondunk a cukorról, hanem arról is, hogy bizony nem nasizunk többé. Ez számomra a legnehezebb. De komolyan, ez olyan kihívás, mint mondjuk másnak az, hogy átússza a Balatont. Ha nem nagyobb. Ez egy hegy! A Mount Everest! 
Én marha nehezen bírom azt, hogy sok süteményt alapból nem ehetek, ugyanis tojás allergiám van, így pedig elég sok jóságból kimaradok. Ebből adódik az is, hogy nekem kicsit nehezebb összehoznom a diétát. Viszont amit eddig szinte teljesen sikerült kiiktatnom az életemből azok a sós rágcsák. Értsd: nem eszek se pattogatott kukoricát, se csipszet, se semmi ilyesmit (bár a múlt héten pont bűnöztem egyet, mert nagyon csábító volt, de most megint jó kislány leszek egy darabig :). Ez pedig egész jól és egész könnyen megy, ezek valahogy engem nem vonznak annyira. A sütiknél azért kicsit nehezebb a dolgom, ugyanis anyu sütijeit nehéz elkerülni, hát még akkor, ha én sütök valami finomat (vagy mamám...XD). Viszont ezen a téren egyre nagyobb haladásokat érek el. Erről viszont majd később, amikor már nem tudom elsietni a kijelentést. De addig is maradjunk ott, hogy bűnös élvezetek. Én bevallottan csokoládéfüggő vagyok. De olyan szinten, ami szerintem elég durva. Így ezt is próbálom mindig leszorítani, hol több hol kevesebb sikerrel. Ami viszont segített, az a Lindt új, sós csokoládéja! Ebből ugyanis tényleg elég egy kocka egy napra. De tényleg, szerintem még nem volt olyan, hogy csokoládé kibírjon nálam több mint egy hetet. Viszont ennek sikerült, úgyhogy tényleg megérte az árát, én pedig nem igényeltem mellette az egyéb kényeztetéseket. Persze ettől még nem vagyok kint a vízből, és rengeteg gyümölcsöt meg aszalt dolgot eszek pótlásként, de az igazi áttörést még nem értem el. Egészen addig nem, amíg azt nem mondom, hogy heti egy csoki elég. Szerintem annál lejjebb nem tudom majd tornázni a számot, de igyekszem. Addig pedig itt van nekem ez a csoki-csoda!
Ti kóstoltátok már? :)

Puszillak Titeket, Nocy :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése