Mostanában egyre többet
gondolkodom a blogon, és azon, hogy mi is a célom vele. Igazából arra jutottam,
hogy nem nagyon van vele célom, egyszerűen csak néha jó vele szórakozni, és jó
szöszölni a weblapfejlesztésen, jó szöszölni kicsit a fényképezéssel, utána
pedig jó kicsit szöszölni a szerkesztgetéssel és a bejegyzés írással. Amolyan
kihívás ez az egész, hiszen mindig valamilyen új területen kell magam
kipróbálnom, mindig valami másban kell elmélyednem, valami újban, ami izgalmas
és rejtélyes, és aminek minden egyes fázisát imádom. A múltkoriban például a
weblapfejlesztéssel foglalkoztam vagy egy hónapig, nagyon izgalmas volt egy új
felületet megismerni – hello Wordpress – és azt is izgalmas volt
megtapasztalni, hogy kvázi bármire képes vagyok, amit a fejembe veszek. Mármint
elhatároztam, hogy megcsinálom azt a honlapot, akkor is, ha sok-sok órámba
telik majd. Végül pedig sikerült, igaz, napokat töltöttem csak olvasgatással,
hogy hogyan kell feltelepíteni adott blogmotort és hogyan is kell a szervert
használni, amiért fizetsz. De sikerült.
Szóval visszatérve a fonalhoz –
említettem már, hogy könnyen elkalandozom? – szeretem a blogolásban azt, hogy
rengeteg új ismerettel leszek gazdagabb, mert hát annyi mindent kell tudni
ahhoz, hogy az ember egyes egyedül létrehozzon egy egyszerű kis oldalt! Az,
hogy néhányan itt vagytok, és elolvasgatjátok, amiket írok, sőt, néha azzal is
kitűntettek, hogy megjegyzést hagytok, az már csak ráadás. Rengeteget
foglalkoztam azzal, hogy mivel lehet fejleszteni a blogot, hogyan lehet egy
blog híres. Mindezt nem azért tettem, mert azt szeretném, hogy a blogom
felkapott legyen, egyszerűen csak érdekel a téma, szeretnék ezzel foglalkozni a
későbbiekben is, azonban hogy mindezt átvigyem a saját blogomra… Hát, nem
hiszem, hogy ez valaha is bekövetkezne.
Ennek igen egyszerű oka van,
méghozzá az, hogy rendkívül sok minden é
rdekel! Márpedig a sikeres blogok egyik
ismertetőjele, hogy elkötelezettek egy téma iránt. Hát, ezzel bármennyire is
próbálkozom, nem fog összejönni… Egyszerűen képtelen vagyok elköteleződni
mindössze egyetlen téma mellett. Egyik héten ugyanis ez érdekel, másik héten
már amaz. Az, ami egyszer heteken keresztül foglalkoztat, másnap már szinte
hidegen hagy… No nem a munkában, vagy nem a sulit tekintve (ott igen határozott
elképzeléseim vannak, imádom a marketinget, és mindent ami a saját területemhez
tartozik), hanem a magánéletben, a szabadidőmben. Rengeteget gondolkodtam azon,
hogy igazából mi is az, ami mindig is közös volt a hobbijaimban (amik igen
széleskörűek voltak). Aztán arra jutottam, hogy bakker, hát nem sok minden! :D
Mindig is szerettem írni és
olvasni (vagyis miután végre mindkettőt rendesen megtanultam, ezúton is köszi,
Anya!). Rengeteg könyvet elolvastam már életemben, szerintem több százra rúg a
képzeletbeli listám már, amin az elolvasott könyvek szerepelnek, ha nem négy
számjegyű! Ki tudja? Annyi évem volt rá, amikor a napjaim nagy részét más sem
tette ki, csak az olvasás :) Aztán ott van az írás. Írtam én már naplót,
dalszöveget (ezt igazán kevés sikerrel, azért azt hozzá kell tenni), később
blogot, novellát, egypercest, fanfictiont, sőt még egy saját regényt is (bár
erről kevesen tudnak, mert nem igazán szerettem volna akkoriban, hogy ez a
hobbim kiderüljön a közvetlen környezetem számára). Aztán írtam persze dogákat,
beadandókat, szakdolgozatot (hármat is), TDK-t, esettanulmányokat, könyves
blogot, meg most ezt a bejegyzést is. Szóval igazából az írás végigkövette az
életemet, de nem mondanám, hogy mind a kettőt folyamatosan hobbiként űztem
volna. Mármint voltak olyan hónapok, évek, amikor nem írtam semmi mást, csak
szakmai dolgokat, és nem olvastam mást, csak szakkönyveket. Egyszerűen úgy
éreztem, hogy a más hobbijaim mellett erre már nem jut időm.
Igen, ugyanis ezekben az
időszakokban teljesen más kötött le. Például a sport és a tánc J Nézzük csak, tanultam
már show-táncot, hip-hopot, társastáncot, sőt, még egy kis balettot is. Aaaztán
ha tovább megyünk a sport vonalra. Kezdtem valahol a gyerekkori famászással,
meg túrázással, sétálással a falu melletti erdőben, aztán folytattam
talajtornával, röplabdával, focival (ha-ha, ezt nem önszántamból, köszi
tesók!), kézilabdával, lovaglással, futással, step-aerobikkal, trambulinnal,
aztán valahol a teljesítménytúrázás is bejött a képbe. Szóval itt sem volt
egyetlen olyan dolog, amire azt mondanám, hogy annyira elrabolta a szívem, hogy
többé semmi másra sem akartam ránézni.
Aztán mindemellett ott volt az,
hogy imádom a szépségápolást. Eszméletlen korán kezdtem el foglalkozni a
hajammal és a különböző stílusokkal, fonásokkal. Emlékszem, még alsós voltam,
amikor először saját magamnak befontam a hajam tükör nélkül. Aztán valamikor
negyedik-ötödik környékén jött a következő szint: a körmök. Egy nyaralás
alkalmával az unokatesóm kilakkozta a körmöm, és csudaszép mintát is készített
rá, mindössze egy gombostű és egy másik színű lakk segítségével, nekem pedig
azután nem volt megállás. Folyamatosan lakkoztam a körmöm, vettem az újabb
lakkokat, készítettem újabb és újabb mintákat mindössze egyetlen gombostűvel,
amit később még a felnőttek is megdicsértek! De ezzel nem volt vége az
imádatomnak, jött egy újabb szint, méghozzá a sminkelés. Nem tudom, hány éves
lehettem, amikor ez elkezdődött, de emlékszem, rengeteg olyan délután volt,
amikor csak a saját szórakoztatásomra különböző sminkekkel kísérleteztem otthon
a szobámban konkrétan a lehető legrosszabb eszközökkel. De akkor ez még nem
érdekelt, hiszen senki nem látta az eredményt, mindössze én magam. Én pedig tök
jól elvoltam azzal, hogy megpróbáljam leutánozni a számomra annyira tetsző sminkeket.
Rendszerint barátnőimen is kísérleteztem J
És hát azt hiszem, hogy mindezek
mellett sosem szűnt meg az új utáni vágyam, a megújulás felé nyitás. Az, hogy
sosem volt egyetlen olyan hobbim sem, ami nem szűnt meg, amit nem váltott le más
(hacsak a tanulást nem nevezzük hobbinak, mert akkor megvan :D),még ha csak
ideig-óráig is, az bizony jelent valamit. Éppen ezért mondom azt, hogy itt,
ezen a szigeten, ami a sajátom, amit igazából úgy alakítok, ahogy csak
szeretném – mert hát bakker, nincs vele célom, nem tudok elköteleződni.
Összetett vagyok, éppen ezért a blog is összetett kell legyen. De lehet, hogy
igazából minden nő ilyen, valahol mindnyájan ugyanilyen sokszínűek vagyunk. Ami
alapjaiban szerintem nem egy rossz dolog. Mert hát szeretnék én fitnesz guru
lenni, de valljuk be, nem lennék túlzottan hiteles, tekintve a csokoládé iránti
mérhetetlen függőségemet, amit képtelen vagyok legyőzni. Nem azt mondom, hogy
nem törekszem az egészséges életre – mert de, de egyszerűen imádom a Nutellát,
a csokit, na meg a sütést is! Ja, hogy ezt eddig kihagytam? Igen, imádok enni,
csokit (azt hiszem, ezt már említettem), sütiket (amik megfelelnek az
allergiámnak), pizzát, salátát, és még csirkemellet is. Hiába törekszem arra,
hogy minél healthybb legyen az étrendem, azért be kell vallanom, hogy 100%-osan
tisztán sosem fogok étkezni, majd talán a nyári-forma-diétám során :D
Szóval valahol ott kanyarodtam el
a témától, hogy én ilyen vagyok. Állandóan megújuló, mindig más, folyamatosan
új után vágyó és mindemellett persze egy olyan ember, aki egyszerűen csak
keresi azokat a dolgokat, amik boldoggá teszik. Nem hiszem, hogy ez baj lenne.
És lehet, hogy a blogomon pontosan ezért nem lesz soha több száz vagy több ezer
követő (esetleg még száz sem :D), mert nem tudom letenni a voksom valami
mellett, de ezt egyáltalán nem bánom. Viszont nagyon remélem, hogy azok, akik
ezt a sok zagyvaságot most végigolvasták, egy kicsit megnyugodnak, hogy
egyáltalán nem baj, ha nincs egyetlen valami, amiben „megtaláljuk magunkat”, mert
lehet, hogy ez több apró dolog, amik együttesétől leszünk igazán boldogok, és
önmagunk :) Persze ha számodra megvan az az egyetlen dolog, amit igazán
szeretsz, akkor igenis legyél rá büszke. És kürtöld világgá, hiszen ez egy jó
dolog! Én csak azt szeretném, hogy azok, akik még nem jutottak el ide, vagy
akik lehet, hogy sosem fognak, ne higgyék azt, hogy ez baj, hogy ez probléma.
Mert nem az, a sokszínűség izgalmassá és érdekessé tesz J Légy erre is büszke! Mert ez
igenis jó dolog, hiszen valószínűleg kevés ember mondhatja el azt magáról, hogy
ennyi mindent kipróbált, és ennyi mindent szeretett (mert hát ez nálam sem a
teljes lista, amit itt olvashattatok, közel sem…) J De ez nem baj. Egyszerűen
csak ilyenek vagyunk, és ettől szép az élet J
Legyen szép napotok,
Nóra J
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése