2015. február 14., szombat

2015.02.14. Egy kis jóga és súlyzók kettlebell helyett :)

Sziasztok!

A héten is edzettem természetesen, ahová becsatlakozott mellém az egyik szobatársam is (ugyanis időközben visszaköltöztem a kollégiumba, hiszen elkezdődött a mesterképzés). Meg kell mondjam, szuper volt, hogy nem egyedül szenvedtem, azonban az is tuti, hogy utána meg sokkal rosszabb egyedül kínlódni, mert nincs egy plusz fő, aki húzzon maga után. Szóval elég nehéz volt a héten, amikor egyedül kellett edzenem és nem volt mellettem senki. Meg kell mondjam, nagyon jó érzés volt, amikor barátnőm edzés másnapján délután egyszer csak mondta, hogy héj, neki bizony izomláza lett, ez pedig engem arra sarkallt, hogy én is kitegyek magamért, ezért egy hosszabb, kicsit számomra is nehezebb edzést választottam magamnak. Meg kell mondjam, szívesen bemutatnám mindkét edzést, mert mindkettő eszméletlen hatékony, de a közös edzés mindkét videójával találkozhattatok már különböző bejegyzésekben, így azokkal nem szeretnék még egyszer hosszabban foglalkozni, inkább bemutatom azt, amihez még nem volt szerencsétek itt a blogon :) (Egyébként a másik két videóról ITT és ITT olvashattok, ha kíváncsiak lennétek rá.)
No, de térjünk is rá a lényegre! Egy olyan videót választottam most, amit egyszer korábban már megcsináltam ugyan, így emlékeztem rá, hogy nagyon kemény. De amikor nekiálltam, akkor rá kellett jönnöm, hogy bizony nem emlékeztem teljesen tisztán, mert sokkal de sokkal keményebb volt, mint amire számítottam :D 
Ez egy kicsivel több, mint fél órás videó, ami kemény munkát jelent az izmoknak. Tetszett, hogy egyszerre használtunk súlyt (amihez én továbbra is a kézi súlyzóimat használom, mivel nincs kettlebellem), és egyszerre fejlesztettük az állóképességünket. Én legalábbis így éreztem aerobik közben. Persze nem vagyok szakember, ezeket nem tudom alátámasztani, egyszerűen csak ezt éreztem a mozgás során. Én még sosem jógáztam, de ezek az onnan vett gyakorlatok valami eszméletlen durvák. Komolyan mondom, hogy olyan helyeken volt másnap izomlázam, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek, nem ám hogy fájjanak is. Minden esetre amit magamon észleltem az az, hogy ez a gyakorlat tökéletes lehet hosszú távon a kis úszógumink eltüntetésére. Nekem ugyanis azon a területen lett izomlázam, ennek pedig nagyon örültem. Továbbá eszméletlen jól megdolgoztatta a hát- és vállizmokat, aminek szintén örülök, hiszen tudjátok, nagy projektben vagyok, hogy ezek a területek is szépen formálttá váljanak a testemen. 
Az a helyzet, hogy az eltökéltségem a sport iránt egyre inkább megmutatkozik, minél több napsütéses nappal találkozom, hiszen tudom, hogy lassan itt a bikini szezon. Aki azt mondja, hogy hol van az még, ráérünk mi még arra, az nagyon téved! Nem érünk rá, a punnyadtságot szép megformáltságra cserélni igen időigényes folyamat, úgyhogy álljatok neki Ti is! :) Minden kezdet nehéz, így ez is, de menni fog, higgyétek el! Én itt vagyok, és jövök majd még szuper gyakorlatokkal. Itt a hétvége és a tökéletes alkalom arra, hogy belevágjunk :)
Mit edzetek a hétvégén? Van olyan, aki még csak most próbálja beépíteni ezt az életébe, akárcsak én? :) Írjatok nekem, beszélgessünk a nehézségekről!

Puszillak Titeket, Nocy :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése