2015. február 22., vasárnap

Dove oxygen moisture habpakolás teszt

Még a szeptemberi pixibagben volt ez a csodapakolás, amit azóta is előszeretettel használok, bár már sajnos igencsak megfogyatkozott a hónapok alatt. De pont ezért tudok szerintem kellően részletes tesztet írni róla Nektek! Először csak minden második hajmosásnál használtam, mostanra azonban már nem tudom elképzelni a hajmosást anélkül a rituálé nélkül, amit ez a pakolás jelent. Hihetetlen könnyű a textúrája, egyáltalán nem nehezíti el a hajam, bár nem is teljesen hozza azt, amit ígér. 
No, de lássuk is, hogy mit ígér a márka!
"Az Oxyfusion technológiának köszönhetően a Dove Oxygen Moisture Habpakolás életet lehel a vékony szálú, lelapult hajba. A szilikontechnológia előnyeit megtartva úgy teszi dússá hajtincseidet, hogy eközben nem nehezíti el őket, így kölcsönözve természetesen puha és lágy érzetet a frizurádnak."
És hogy ebből mit tart be? Az tény, hogy tényleg életet lehel a hajamba, mert sokkal szebb és élettel telibb a hajam, mióta használom. Gyönyörűen csillog és csak úgy ragyog a napsütésben. Valahogy úgy feltöltötte a hajszálaimat, és sokkal jobb a tartása is, mióta beépítettem a hajmosási procedúrámba. Nagyon puha és fénylő lett a hajam, azonban sajnos a dússágot nem adta vissza, amit ígért. Az én hajam ugyanis rendkívül gyenge és vékonyszálú, így épp ennek a tulajdonságának örültem volna a legjobban. De sajnos ezen a téren csalódnom kellett, ugyanis semmilyen növelő hatást nem vettem észre, bármennyire is reménykedtem benne.
Azonban rengeteg jó tulajdonsága van, ami miatt egyáltalán nem bánom, hogy használnom kell, és valószínűleg újra is fogom vásárolni, ha elfogy. Rengeteg jó tulajdonsága van (közöttük az eszméletlen jó illata is), így nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a habpakolás.
Nektek mi a véleményetek erről a termékről? Próbáltátok már? Vagy úgy általánosságban, szeretitek a pakolásokat? :)

Puszillak Titeket, Nocy :)


2 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretek hajpakolást használni. :) Régóta szeretném ezt kipróbálni, de még van itthon bontatlan, így majd ha az is elfogy teszek ezzel egy próbát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem a különböző pakolásokat, és erről tényleg csak jókat tudok mondani :)

      Törlés